Húsz plusz hat kiló.
Húsz plusz hat kiló az eddigi életből, amit vihetek. Magamon kívül.
Kemény.
Aztán végül mégis a térfogat lett a nagyobb ellenfél. Tegnap, mikor összepakoltam. Nem volt elég nagy a bőrönd, így az első bepakolás szánalmas kudarccal végződött.
Racionalizálás.
Csak a legjobbak jöhetnek. A legszükségesebbek.
Nem is tudtam, hogy ennyi kedvenc ruhám van.
Végül mégis sikerült bezárni a bőröndöt, anélkül, hogy bárki sérült volna. Ebben nagy szerepe volt a szükségállapotban kifejlesztett újfajta ruhahajtogatásnak. Minden ránc, gyűrődés ellenség, menedék a bűnös, térfogatpazarló levegőnek. Hahaha.
Miután lenyugodtak a kedélyek, következett a nullás prioritású poggyász összeállítása. Hátizsákban laptop, különféle madzagok, ketyeretöltők, süti, esernyő, fényleképezőgép, papírok, ha ezzel együtt világítanak át, rögtön lelőnek a reptéren, ilyet még a Fel-Kaida sem gyárt.
Télikabátot minden figyelmeztetés és fenyegetés ellenére sem vittem.
Szóval tegnap összepakoltam.
Miután túlestem az utolsó pánikrohamon (Úristen, tényleg mindent itthagyok!), még kicsit tudtam élvezni az otthonlét utolsó perceit.
Majd elindultunk.
Felvettük Vikit és Évát, és irány Bécs. Schwechat.
A reptér lepukkantabb, mint Ferihegy. A fapadosokhoz a bal tákolmányban lehet becsekkolni, majd a jobboldali terminálba átvonulva várakozni.
Elbúcsúztunk.
Beszálltunk.
Felszálltunk.
Szálltunk.
Leszálltunk.
Minden repülőút egyforma, mégis mindegyik másképp jó.
Amikor az ember kanyarodás közben térdet-kezet emelgetve gravitációs anomáliákat keres, vagy odasúgja utastársának: "Asszem zuhanunk", mindig le van intve. Pedig enélkül olyan husszú és unalmas az út.
~22:40
Megérkezés és a szokásos csomagvadászat nevű népi játék után túlestünk a kötelező üdvözlégypisiléseken.
Majd kiléptünk a reptér üvegajtaján.
Első inger: Sötét van.
Második: Pára.
Harmadik: Meleg!
Télikabát/Őszizakó nélkül megtaláltuk a 19-es busz megállóját, egy p€ngő a buszjegy, buszon vásárolva. Olcsóbb, mint otthon.
~23:05
Sokszoros hála a Google-nek, pont jó helyen szálltunk le. Az Avenida Andalucián (tengerrel pérhuzamos főfőutca), az Ayuntamiento (a városháza) előtt. Balra jobbra pálmafák, elöl fügefa, a part felé dzsugelszerű park, virágillat, éjjeli forgalom. Felbőgtek koffereink kerekei, megindultunk felfelé. Elhaladtunk a közeli hegy tetejére épített erődítmény alatt (Gibralfaro), kerülgettük a turistákat, pislogtunk a térképre, elóvakodtunk egy rohadt nagy polip mellett, ami valahogy idáig elmászott.
Megérkeztünk szállásunkra, a "Picasso's Corner Backpackers Hostel"-be. Egy csomóan ültek lent a szalonban, főként németül társalogva. A portás is német. Itt mindenki német!
Megkaptuk szoba- és wifi kulcsunkat, tájékoztattak a satöbbiről, és bemutatták 20ojró/éj/fős foglalásunk jutalmát, egy rókalyukat az első emeleten. Gondolom legutolsó érkezésünkkel érdemeltük ki e nagyszerű helyet. Mindegy, legalább wifi van.
