A reggelt reggelivel kezdtük. Legalább ingyenreggeli foglaltatott a 22 eurós árban.
A szűk keresztmetszet az idő, 10:30kor mindent elpakolnak, illetve a kenyérpirító, ami egyszerre két szeletet tud pirongatni, illetve az emberek, akik várnak rá. Hamar rátaláltunk a nyerő stratégiára, Alpha Team poharat vadászik és teát főz, Bravo Team elfoglalja a kenyérpirítót és maximalizálja a hatékonyságát. A többi történelem: a lekvár/nutellahiányon kívül semmi sem akadályozott meg a reggelizésben.
Utána - magyar szokásoktól eltérően - kedvesen ÉS határozottan megkértük az épp ügyeletest, lehet-e cserélni a rókalyukból, mert láttunk másik kétágyast üresen.
Hát persze, hogy lehetett. Nem-németségünk ellenére is.
Innentől meglódult az idő kereke, hamar áttekert a következő napokon, kicsit össze is mossa az emlékeket. Viháncoltunk a parton nagy hullámok között futkározva, kerestünk szállást morcosan neten kutakodva, hívogattunk ismeretleneket telefonon. Akadt is egy illető, aki nem zavart el rögtön, mikor megtudta, hogy egyelőre csak kb egy hónapra keresnénk szállást. Összecihelődtünk, elindultunk. Az épp aktuálisan portán tartózkodó sráctól akartunk érdeklődni, hogy milyen az adott lakás környéke, biztonságos-e, hogyan lehetne oda eljutni.
Meglepetésünkre épp nem német portás volt, hanem egy hosszú fekete göndöres hajú, teliszájjal vigyorgó brazil srác, Fabio, aki minden kérdésünkre választ adott "Lávjámánn" raszta angolsággal és töretlen jókedvvel. Mellette megemlítette, hogy ahol ő lakik, egy lány elmegy egy hónapra, így pont illeszkedne a mi elképzeléseinkhez, ha addig kivennénk a szobát. Rögtön fel is hívta a csajt, és útnak indított: nem volt messze. Kb száz métert kellett menni, a Plaza de La Merced ( ~A kegyelem tere) másik végén volt a ház. Az ajtón pont kijött egy alternatívan öltözött lány, ő volt Laura, akinek a helyére pályáztunk. A lakás a negyedik szinten, balra volt, lift nincs, így ha itt laknánk, jól megedzene a négyemeletnyi nagy belmagasságú szintre való állandó felmászás.
A lakás.. hát, szóval nagyon érdekes. Központi eleme egy hosszú folyosó, amiből öt szoba, két fürdő, egy konyha, és egy halmazhelyiség nyílik, mely minden elmét tartalmazza: ritkán használt bőröndök, bútorok, kacatok, vacakok és egyéb meghatározott és meghatározhatatlan elemek találhatóak benne. A halmazra rendezési reláció nem található, nem is kereste még soha senki.
A berendezés: régebbi, de jó állapotban levő bútorok, csordultig cicomázva élettel: a közösség emlékei/tagjainak és ismerőseinek fényképei/Manu Chao lemezborítók/színes vackok. Kissé hippis jellegű az egész.
A konyhában a hűtőkre, az ablakkeretekre és a falra különböző barlangfestményeket festettek babonás lakóik, hitük szerint ezek sikeres vadászatot és megfelelő légkört teremtenek a lazuláshoz. A közösségi élet is itt zajlott, amint beléptünk, meginvitáltak minket teára, és elbeszélgettünk, ki spanyolul, ki angolul. Mint kiderült, meglehetősen vegyes a társaság, svéd spanyol francia brazil és üzbegisztán hona is képviselteti magát közöttük. És persze német is. Kicsit maradtunk, szemlélődtünk, majd mentünk a dolgunkra. Mindenesetre a lakás és a társaság mély és diverz lenyomatot hagyott bennünk.
Ezután még elnéztünk ahhoz a házhoz, ahová eredetileg indultunk, de a környéket látva nem forszíroztuk a dolgot. Kb olyan, mint otthon egy otthoni városi középalsó panelerdő, se jobb, se rosszabb.
A következő pár napban rövid megszakításokkal folytattuk az ideglelést, a - hirdetést keres - felhív - elmondhogykbegyhónaprakeres - elutasítástmeghallgat - ciklust. Már ötödik napja laktunk a Hostelben, napi fejenkénti átlagos 20 eurónk bánta.
Végül döntöttünk.
Megyünk a hippikhez.
